Ezüstös adventi sarok..

Képeslapokat írnék ennél az asztalnál.. Vagy egy bögre tea mellett karácsonyi történetet olvasgatnék.. Például az alábbit:

Az utolsó szalmaszál

Ez is lassan múló délután volt, amikor mindenki otthon ragadt.
A négy Gaál gyerek elemében volt: kergetőztek, civakodtak, összevesztek a játékaikon.
Ilyenkor anya majdnem elhitte, hogy a gyerekei nem szeretik egymást, pedig tudta, ez egyáltalán nem így van.

Gyakran megesett, hogy a testvérek veszekedtek, az utóbbi időben azonban a szokottnál is undokabbak voltak egymáshoz. Különösen igaz volt ez Ádám és húga, Katinka esetében, akik között egy év volt a különbség. Úgy látszott, mintha elhatározták volna, hogy az egész telet a másik gyötrésével akarják eltölteni.

– Add ide! Az enyém!
– Nem a tied, dagi! Nálam volt először!

Anya felsóhajtott, amikor meghallotta a nappaliból beszűrődő aktuális vitát.
Egy hónap múlva lesz karácsony, de úgy tűnt, a Gaál házból hiányzik a karácsony szelleme.
Elvben ez volt a kölcsönös szeretet, az érzelmi melegség, a boldogsággal csordultig telt szívek időszaka. Egy igazi otthonnak a díszes csomagoknál és csillogó fényeknél többre volt szüksége ahhoz, hogy megteljék ünnepi hangulattal.
De hogyan győzhetné meg bármelyik anya a gyerekeit arról, hogy az ünnepre való felkészülés legjobb módja az, ha kedvesek egymáshoz?

Anyának csupán egyetlen ötlete volt. Évekkel ezelőtt a nagyanyja mesélt neki egy régi karácsonyi szokásról, amely hozzásegítette az embereket ahhoz, hogy felfedezzék az ünnep igazi jelentőségét.
Talán beválna az ő családjánál is, érdemesnek látszott megpróbálni.
Anya összegyűjtötte mind a négy csibészt, és leült velük a lépcsőre.
Ádám, Katinka, Zsuzska és Márk nagyság szerint foglalt helyet, a legnagyobbtól a legkisebbig.

– Srácok, lenne kedvetek idén egy új karácsonyi feladatot végrehajtani?
Amolyan játék ez is, de csak azok játszhatják, akik tudnak titkot tartani.
Ti mindannyin tudtok?
– Én tudok! – kiáltotta Ádám, vadul lengetve a kézét a levegőben.
– Én jobban tudok titkot tartani, mint ő – sivította Katinka felugorva, és ugyancsak lóbálva a kezét.
Ha ez vetélkedő, Katinka biztos akart lenni abban, hogy legyőzi Ádámot.
– Én is tudok! – csiripelte Zsuzska, aki nem tudta biztosan mi történik, de nem akart kimaradni belőle.
– Én is! Én is! – nyafogta fel-le ugrándozva a kis Márk.

– Rendben van, a játék célja a következő – magyarázta Anya – ebben az évben meg fogjuk lepni Jézuskát. Mire idejön, Szentestére elkészítjük neki a világ legpuhább ágyát. Kis jászolt csinálunk neki, hogy itt aludjék a mi házunkban, és megtöltjük szalmával, hogy kényelmes legyen neki.
Ebben van azonban egy trükk: a jászolba tett mindegyik szalmaszálnak egy olyan jótettet kell képviselnie, amelyet mi cselekedtünk valakiért, a mostantól karácsonyig terjedő időszakban. Minél több jótettet viszünk véghez, annál több szalmaszála lesz Jézuskának.
A feladat titkos része az, hogy nem mondhatjuk meg, kivel milyen jót tettünk.

A gyerekek zavarodottnak látszottak.

– Honnan fogja tudni Jézuska, hogy az az ő ágya?
– Tudni fogja. Fel fogja ismerni arról a szeretetről, amelyet a jászolba helyezünk, a
szalmaszálakról, melyektől puha lesz a fekhelye – mondta anya.
– De mégis kivel tegyünk jót? – kérdezte Ádám.
A válasz egyszerű. – mondta Anya. – Egymást ajándékozzuk meg jótettekkel.
Mostantól karácsonyig hetenként egyszer, mindnyájan, apa és én is, beletesszük a
nevünket ebbe a sapkába. Utána mindenki húz egy nevet, és annak a személynek
kedveskedik egy egész hétig.
De most jön a neheze. Nem árulhatjuk el senkinek, hogy kinek a nevét húztuk ki. Megpróbálunk a lehető legtöbbet kedvezni neki anélkül, hogy rajtacsípnének. Közben mindegyik titkos jótettért beteszünk egy-egy szalmaszálat a jászolba.
– De hát mi történik akkor, ha olyan nevét húzom ki, akit ki nem állok? – zsörtölődött
Katinka.
Anya egy pillanatig töprengett.
– Talán különösen vastag szalmaszálakat használhatsz azokért a jótettekért, amiket ilyen
Személy érdekében hajtasz végre, hiszen ez még nehezebb feladat.
Gondold csak meg, a vastag szalmaszálak mennyivel gyorsabban töltik majd meg a fekhelyet!
Aztán szentestén beletesszük Jézuskát a kis jászolba, és azon az éjszakán, olyan derékaljon alhat, amely csupa szeretetből készült.
Nos, ki készíti el nekünk a kis jászolt?

Miután Ádám volt a legidősebb, és a gyerekek közül kizárólag ő használhatta a szerszámokat, leballagott a garázsba, ahol máskor is segített fúrni-faragni apukájának.
A következő pár órában hangos kopácsolás és fűrészelés zaja hallatszott fel.
Végül Ádám elkészült.
– Itt van a világ legjobb bölcsője! És az egészet egyedül csináltam! – mondta arcán széles vigyorral.
Az egyik lába 3 centivel rövidebb volt ugyan, és ezért egy picit billegett, de hát szeretettel – és mintegy száz elgörbült szöggel – készült, ezért egészen biztosan hosszú életű lesz.

– Most pedig szalmára van szükségünk – mondta anya.
Együtt mentek el kocsival a közeli földekre, hogy szalmát keressenek.
Meglepő, de mialatt körbeautóztak a vidéken, senki nem veszekedett, hogy az első ülésen foglaljon helyet.
Végre találtak egy apró földdarabkát, amelyet nyáron magas fű fedett be. Most, december közepén a fű sárga és kiszárad volt, éppen úgy nézett ki, mint a kiszáradt szalma.
Anya megállította az autót, a srácok kikászálódtak, és marokszámra szedték a magas füvet.
– Ennyi elég! –mondta végül nevetve anya, mikor látta, hogy a csomagtartóban lévő
kartondobozból már csordul a fű.
Így aztán hazamentek, s gondosan szétterítették a szalmát, az üres jászolt óvatosan fölé helyezték.
– Mikor húzzuk ki a neveket?- kiabálták a gyerekek?
– Amint apa megjön – válaszolta anya.

Aznap este az ebédlő asztalnál felírták a hat nevet külön papírdarabkákra, ezeket összehajtogatták, beletették egy ócska sapkába. Utána megkezdődött a húzás.
Katinka húzott először, és nyomban kuncogni kezdett. Utána Zsuzska nyúlt bele a sapkába. Apa is húzott, ránézett a papírszeletre, majd a kezével igyekezett elrejteni a mosolyát. Anya kivett egy nevet, de az ő arca nem árult el semmit. Márk következett, de mivel még nem tudott olvasni, apának kellett a fülébe súgnia, hogy milyen nevet húzott ki. Ádám volt az utolsó, és amikor kisimította a papírját, elsötétült az arca. Begyűrte a cédulát a zsebébe, és nem szólt semmit. A család felkészült, hogy nekilásson a játékhoz.

A következő hét tele volt meglepetésekkel. Úgy tűnt, mintha a Gaál házat hirtelen egy sereg láthatatlan tündér szállta volna meg Mindenütt csupa jó dolog történt. Katinka este lefekvéskor belépett a szobájába, megvetett ágyára ki volt készítve gondosan összehajtott kék hálóinge.
Valaki kérés nélkül felseperte a fűrészport a munkapad alatt.
Egyik nap ebéd után a lekvárfoltok rejtélyes módon eltűntek a konyhapultról, mialatt anya behozta a postát.
És minden reggel, miközben Ádám fogat mosott, valaki beosont a szobájába, és rendbe hozta az ágyát. Nem tökéletesen, de elfogadhatóan.
– Hol van a cipőm? – kérdezte egyik reggel apa. Látszólag senki nem tudta, de mielőtt munkába indult, megtalálták a szerényben, csillogóra fényesítve.
Anya egyéb változásokat is megfigyelt azon a héten.
Felcsattant egy vita, aztán hirtelen abbamaradt minden különösebb ok nélkül. Még Ádám és Katinka is jobban kijöttek egymással. Időnként mindegyik gyerek titokzatosan mosolygott, néha pedig magában kacarászott halkan.

Vasárnap a család már alig várta, hogy megint kisorsolják a neveket. A húzás alatt, még többet viháncoltak, Ádám kivételével. Ő most is kibontotta a céduláját, ránézett és szó nélkül zsebre vágta.
A játék második hetében még több meghökkentő esemény történt. Anélkül, hogy bárki kérte volna, valaki kivitte a szemetet.
Egyik este még Katinka két legnehezebb matek-házifeladatát is megoldották, amikor ő kint hagyta a füzetét az asztalon.

A kis szalmaköteg magasabb és puhább lett. Már csak két hét volt karácsonyig és a gyerekek azon törték a fejüket, hogy a házilag elkészített nyoszolya elég puha lesz –e Jézuskának?
– Ki lesz a Jézuska? – kérdezte Zsuzska.
– Talán felhasználhatnánk az egyik babát. Miért nem választod ki Márkkal az egyiket –
kérdezte anya

A két legkisebb gyerek elrohant, hogy összeszedje legkedvesebb babáit. A kis Márk kivonszolta a szobájából Bohóc nevű rongybabáját, Zsuzska az övéit, majd Ádám mackója csatlakozott a díványt elborító babákhoz. De egy réges-régi, már-már agyondédelgetett baba tűnt a legmegfélőbbnek. Megtörtént tehát a döntés, s a gyerekek hozzáláttak Jézuska öltözékének elkészítéséhez is..
Közben a derékalj nőtt és nőtt. Mindennap új és újabb meglepetéseket hozott, mert a titokzatos tündérek egyre serényebben dolgoztak.
A Gaál család otthona végre megtelt karácsonyi hangulattal. Csupán Ádám volt szokatlanul csendes a harmadik heti húzás után is.
Az utolsó húzásra vasárnap, éppen a Szent este előtti napon került sor. Amikor a család körülülte az asztalt, arra várva, hogy utoljára tegyék be a neveket a sapkába, anya ezt mondta:
– Mindenki pompás munkát végzett. A jászlunkat szalmaszálak százai töltik meg- van talán ezer is. Jogosan örülhettek ennek az ágynak, hiszen ti csináltátok. Ne felejtsétek el azonban, hogy hátravan még egy teljes nap. Mindannyiunknak marad időnk arra, hogy holnap estig még puhábbá tegyük Jézuska fekhelyét. Próbáljuk meg.

Utoljára adták tovább a sapkát az asztal körül. A kis Márk kivett egy nevet, apa a fülébe susogott, miként minden héten. Zsuzska nagyon óvatosan az asztal alatt hajtogatta ki a papírját, rápillantott, majd mosolyogva vállat vont. Katinka belenyúlt a sapkába, és boldogan viháncolt, amikor meglátta a nevet. Anya és apa is húzott, az utolsó név Ádámnak jutott. Amikor elolvasta a cédulát, az arca elborult és csaknem sírva fakadt. Szó nélkül kirohant a szobából.

Mindenki felpattant a helyéről, de anya megállította őket.
– Ne! Maradjatok ott, ahol vagytok! Először hagy beszéljek vele egyedül – mondta.

Éppen felért a lépcső tetejére, amikor Ádám ajtaja döngve kicsapódott. A fiú egyik kezével a kabátját próbálta felráncigálni, a másikban kis bőröndöt szorongatott.
– El kell mennem. Ha nem ezt teszem, elrontom mindenkinek a karácsonyát – mondta halkan, könnyes szemmel.
– De hát miért? És hová mész? – kérdezte anya.
– Néhány napig elalhatok a hó ellen épített vackomban. Karácsony után azonnal hazajövök, ezt megígérem.
Anya beszélt valamit a fagyásról, meg a meleg kesztyű és csizma hiányáról, de apa, aki már közvetlenül mögötte állt, rátette a kezét a felesége karjára, és nemet intett a fejével. A kapu becsukódott, és az ablakból együtt nézték, amint a görnyedt hátú, apró alak átbaktatott az utcán, és leül a sarkon összelapátolt hóbuckára. Odakint nagyon sötét és hideg volt, időnként hózápor söpört végig a kisfiún és bőröndjén.
– De hát meg fog fagyni! –mondta anya.
– Hagyd pár percig egyedül. Utána beszélhetsz vele –válaszolta csendesen apa.

Az összekuporodott alakot már vékony fehér hólepel borította, amikor tíz perccel később anya átment az utcán, és leült a fia mellé a hóbuckára.
– Ádám mit történt? Olyan jó voltál az utolsó pár hét alatt, de tudom, hogy valami gyötör, amióta hozzáfogtunk a jászolhoz. Meg tudod mondani, hogy mi az?
– Ugyan anya, hát nem látod? –szipogott a fiúcska. – Annyira igyekeztem, de nem bírom tovább, és most tönkretenném mindenki karácsonyát – ekkor zokogni kezdett, mire anya átölelte.
– De hát nem értelek –mondta anya, miközben letörölte a könnyeket Ádám arcáról. – Mi az, amit nem bírsz tovább? Hogyan tudnád elrontani a karácsonyunkat?
– Mami, ezt egyszerűen nem értheted – mondta könnyein át a fiúcska. – mind a négy héten át Katinka neve jutott nekem! Utálom Katinkát! Meghalnék, ha még egyszer valami kedveset kellene tennem neki. Mami, én próbáltam, igazán megpróbáltam.. Minden este beosontam a szobájába, megágyaztam neki. Még a hálóingét is kikészítettem. Kiürítettem a papírkosarát, egyik este megcsináltam a házi feladatát, mialatt a fürdőszobában volt. Egyszer még azt is megengedtem, hogy használja a versenyautómat, de azonnal nekihajtotta a falnak, mint mindig! Mami! Igazán igyekeztem kedveskedni neki. Még akkor is, amikor ostoba bunkónak hívott azért, mert a jászol egyik lába picit rövidebb. Amikor neveket húztunk, minden héten azt gondoltam, hogy most már vége szakad a sorozatnak, de ma este, amikor megint az ő neve jutott nekem, tudtam, hogy képtelen vagyok ismét valami jót tenni vele. Nem tudok! És holnap lesz Szenteste. Én, pedig elrontanám mindenkinek a karácsonyát, éppen akkor, amikor készen állunk arra, hogy betegyük Jézuskát a jászolba. Érted már, hogy miért kellett elmennem?

Néhány percig szótlanul ültek egymás mellett, anya átölelte a kisfiú vállát. Csupán egy-egy szipogás vagy csuklás törte meg a csendet a hóbuckán.
Végül anya halkan beszélni kezdett.

– Ádám, olyan büszke vagyok rád! Mindegyik jótettedet kétszeresen kell beszámítani, mert nagyon nehéz lehetett számodra, hogy ilyen hosszú időn át legyél kedves Katinkához. Mégis véghez vitted ezeket a jó cselekedeteket, egy-egy szalmaszálért. Szeretetet adtál, amikor nem volt könnyű adnod. Talán valójában éppen ezt jelenti a karácsony szelleme. Ha túlságosan könnyű adni, lehet, hogy akkor nem is sikerül eleget adnunk önmagunkból. Valószínűleg azok voltak a legfontosabb szalmaszálak, amelyet te adtál, és büszke lehetsz magadra.
– Nos, nem szeretnél esélyt kapni arra, hogy könnyedén megkeress még néhány szalmaszálat, akárcsak mi, többiek? Még a zsebemben van a cédula, amit ma este húztam ki, mostanáig meg sem néztem. Miért nem cserélünk, csak erre az utolsó napra? Ez a mi titkunk lesz –folytatta anya.
– Ez nem csalás?
– Nem csalás – mosolygott az asszony.

Együtt szárították fel a könnyeket, leporolták a havat, és visszasétáltak a házba.

Másnap az egész család buzgólkodott. Főztek, karácsonyi köntösbe öltöztették a házat, becsomagolták az ajándékokat, és igyekeztek mérsékelni az izgatottságukat. A nagy elfoglaltság ellenére is egész halom új szalmaszál tornyosult a bölcsőben, estére már színültig megtelt.
A család valamennyi tagja, kicsik és nagyok, időnként elment a jászol előtt, megállt egy pillanatra megnézni a pompás fekvőhelyet, és elmosolyodott, mielőtt tovább ment.
Csaknem elérkezett az ideje a kis bölcső igénybevételének.
Vajon elég puha lesz-e? Egyetlen szalmaszál is változtathat még rajta.

Pontosan ebből az okból anya lábujjhegyen belopózott este Katinka szobájába, hogy megágyazzon, és kikészítse a hálóingét.
Meglepetten állt meg az ajtóban. Valaki már megelőzte. A hálóing gondosan ki volt készítve az ágyra, mellette, pedig egy apró, piros versenyautó hevert a párnán.

Az utolsó szalmaszálat végül Ádám tette a helyére.

ITT és MOST VÁROM A HOZZÁSZÓLÁST!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s